Sajtóközlemény – Teljes sikert hozott az Ez Natúr Sümegen!

Az „Ez Natúr Sümegen” 2021 óta az ökológiai szőlőművelés, természetes borkészítés és a natúr borokkal kapcsolatos szemléletformálás nemzetközi rendezvénye, melyet idén május 9-én és 10-én tartottak.

Az EZ Natúr Sümeg jelentős érdeklődés mellett tartott szakmai napjának előadásait és mesterkurzusait ebben az évben is neves hazai és külföldi előadók biztosították. Ahogy az a rendezvény történetében már megszokott, a bor és pezsgőbemutatón a magyar borvidékek jeles képviselői mellett Kárpát-medencei magyar natúrborászai is részt vettek, így a nagyjából ötszáz látogató a történelmi Magyarország legjobb természetes borait és pezsgőit kóstolhatta meg.

Az idei év hagyományteremtő újdonsága volt a natúr élelmiszerek – sajtok, magolajok, mézek és szarvasgomba – bemutatója és kóstolója. Nagy sikert aratott a kutyás szarvasgomba keresés és a kádárbemutató is.

Az Ez Natúr Sümegen rendezvény Egly Márk, Ez Natúr Alapító, a Balaton-felvidéki Borvidék Elnöke, valamint Rókusfalvy Pál, Nemzeti Bormarketingért Felelős Kormánybiztos köszöntőjével kezdődött, a megnyitó beszédet Dr. Navracsics Tibor Közigazgatási és Területfejlesztési Miniszter, a körzet országgyűlési képviselője tartotta.

Egly Márk, Ez Natúr Alapító, a Balaton-felvidéki Borvidék Elnöke:

„Hiszem, hogy a magyar bor érdekében tett minden lépés országunk javára válik, hiszen a magyar bor nemzeti kincs. Jöhetnek még – és jönnek is – rosszabb idők a szőlőtermelőkre, a borkészítőkre, csökkenhet a borfogyasztás, de töretlenül bízok a nagybetűs értékek állandóságában. Ilyen érték számomra az emberi munka, minden két kézzel előállított termék és az a kultúra, amit a szőlő és a bor teremt. Köszönöm a résztvevő borászatok helytállását, vendégeink megtisztelő érdeklődését és támogatóink, partnereink együttműködését”.

Büszkék vagyunk rá, hogy a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program örökségeként 2023 óta tartó együttműködésünk a közösségépítés, az önkéntesség, a hagyomány, az innováció és a fenntarthatóság elveit szolgálja és hosszú távon is segíti régiónk modernizációját, környezeti és gazdasági érdekeit.

Köszönjük a Biopol Kft, az Ádám Kert Kft, a VIAT Kft, a Halimba Crystal, a Vino Pelso Alapítvány, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft, a GA Design, a Hotel Kapitány, a Hermann Otto Intézet Nonprofit Kft, a Pannon Egyetemért Alapitvány, a Balaton-Felvidéki Borvidék, a Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet együttműködését.